A „borzalmas kétévesek” nem véletlen kapták ezt a stigmát a szakértőktől. Mert imádjuk, szeretjük őket, nagyokat mosolygunk a kifejezéseken, amiket használnak, ahogy minket és másokat hívnak, de lássuk be, az az anya aki nem érezte még azt hogy az összes hajszála kihullik egyszerre, vagy hogy szívesen lenne agyhalott 1 (vagy inkább 4) napra, az hazudik. Akkor legalább lenne egy kis idő pihenni. Mert egy ennyi idős gyerek mellett ez a szó nem létezik.
"A veszekedést beszéljétek meg, de ne forszírozd, ne lovagolj rajta. A gyerek már rég elfelejtette."
Íme néhány tipp, amit megpróbálhatsz, hátha bejön:
- Döntsd el előre, mi az a kompromisszum, ami még belefér. Próbálj! (de ne mindenáron) következetes lenni, például, ha csak egy narancslét ihat a gyermek egy nap, akkor a földön fekvős-toporzékolós hiszti után se adj neki még egyet.
- Ne hagyd magára a hiszti alatt. Ne fenyegesd, hogy ott hagyod. Mondhatod neki helyette, hogy te elindulsz, ha szeretne jönni akkor fejezze be és jöjjön utánad. Persze lesz, akit ez se fog érdekelni, de egy próbát megér.
- Tiltáskor próbáld ki azt, hogy nem azt mondod, hogy TE nem engeded meg, hanem hogy egyszerűen NEM LEHET. Te sem tehetsz róla. Így talán jobban elfogadja, mert azt érzi vele együtt sajnálod te is a helyzetet.
- Ha nem hisztizett, vagy hamar abba hagyta, megértette, amit mondasz neki, látványosan dicsérd meg. Mondd el neki mennyire büszke vagy rá, hogy most ilyen ügyesen megértette/megcsinálta, milyen sokat fejlődött!
- Ne próbálj tökéletes lenni! Sokszor beleesünk abba hibába, hogy túlzottan a saját elképzelésünknek próbálunk megfelelni. Ha megvolt a balhé, lenyugodtatok, lendülj túl rajta, esetleg egyszer beszéljétek meg, de ne forszírozd. Ha legközelebb is előfordul megemlítheted, hogy a múltkor is…, de ne lovagolj rajta. A gyerek már rég elfelejtette.
- Ha szépen kéri, ha leül az asztalhoz, ha kedvesen szól, légy rugalmas, még ha kicsit engedsz is az elveidből (lásd. 1-es pont) jutalmazz-jutalmazz-jutalmazz, akár szóval (lásd 4-es pont), akár tettel, akár tárggyal. Ha megérti a gyerek, hogy szépen is lehet, kedvesen is lehet, máshogy is lehet, és ezt elkezdni alkalmazni az többet ér, mint az állandó vita. Vagy a napi 1 narancslé-s elv. Aztán majd, ha már minden flottul megy majd azt tanítod meg neki, hogy nem minden „megfelelő” cselekedet után jár jutalom, max. dicséret. Az járhat mindig.
- Végezetül pedig: mindig légy kiszámítható! Legyen a dolgoknak meghatározott sorrendje, legyen benne a gyereknek választási lehetősége, ahol azt érzi irányíthat, és mindig szólj előre ha valami változni fog. Így kevesebb az esélye, hogy kiborul.
Mert mi is a dackorszak valójában?
A gyerek „túlterhelődik” (nagy stresszt érez) vagy frusztrálttá válik, mert nem teheti azt, amit akar, illetve feszegeti a határait. Bármi miatt alakul ez ki, ebben a korban a magasabb rendű agyi funkciók még nem képesek arra, hogy ezzel a nagyon intenzív érzéssel megbirkózzon. Lehet, hogy a dühkitörés elsőre ijesztő, sőt kifejezetten kétségbe ejtő is (főleg, ha más gyerekénél már láttad és naivan azt gondoltad „Na, az én gyerekemnek ez sose lesz megengedve” –haha köhög a bolha) de meg kell értenünk, hogy a gyerek valójában nem velünk ellenkezik, hanem a helyzettel, amit nem tud kezelni, sőt, ha nem tud beszélni akkor ez – a szavakkal való kifejezés hiányában- a dühkitörést csak súlyosbítja.
Ha egyik tipp se jön be és mindennel próbálkoztál már, akkor se keseregj: lebegjen a szemed előtt az, hogy ahogy a hasfájás, és a fogfájás is, EZ IS ELMÚLIK EGYSZER!
